Start előtt új zöldprojektek

VG.hu 2016. június 14.

Megszületett a megújulóberuházások támogatását célzó törvény. Mankót kaphatnak egyes meglévő projektek is, miután kifut a mostani támogatásuk.

Ha Brüsszel is rábólint, január 1-jén életbe lép Magyarországon a megújuló alapú energiatermelés új támogatási rendszere (Metár), amely lendületet adhat a megújulóenergia-projekteknek. A törvény célja, hogy 2020-ra 14,65 százalékra növeljük az energiafelhasználáson belül a zöldenergia arányát, ám ez a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont szerint az új beruházásokra ösztönző Metár nélkül nem érhető el.
 


„A Metárban a piaci feltételeknek leginkább megfelelő, versenyképes konstrukciót kívántunk létrehozni. A következő lépésben a rendszer végrehajtási rendeleteit fogalmazzuk meg” – válaszolt a Világgazdaságnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Szabó Zsolt tájékoztatása szerint e rendeletek határozzák meg például, hogy milyen elvek alapján kell elbírálni a megújuló kapacitásokra kiírandó pályázatokat, hogyan kell kiszámolni a tendereken elnyerhető támogatást, a zöldprémiumot, és milyen feltételekkel kapható barnaprémium.
 
(Az utóbbira támaszkodva tovább működhetnének a jelenlegi támogatásuk lejártával bezárni készülő, de még hatékonyan működni képes áramtermelők.) Rendelet szintjén dől el az is, hogy milyen támogatás adható a hulladékok biológiailag lebomló részéből nyert villamos energia után. A hulladék biomassza-részaránya után lehet majd új erőmű esetében zöldprémiumra pályázni, meglévő erőműnél pedig barnaprémiumot igényelni. „Jelenleg is sok erőmű képes a hulladékok hasznosítására, de az áramát nem mind tudja piacképes áron előállítani” – magyarázta Szabó Zsolt.
 
„Megvan a törvény. Öt éve várta már ezt a döntést a piac. Bár még sok a nyitott kérdés, és a részletszabályokra is várni kell, ez fontos mérföldkő a hazai energetika és az Alteo Group életében is. Saját, előkészített projektjeink vannak, a partnereink is rendelkeznek zöldmezős beruházási tervekkel, és sok iparvállalat is szeretne saját, megújuló alapú erőművel rendelkezni. Amint lesz megfelelő tender, azon az Alteo indulna” – válaszolt a Világgazdaságnak az erős megújulós portfólióval is rendelkező energiaipari csoport vezérigazgatója. ifj. Chikán Attila nem tartja aggályosnak, hogy a törvény több piaci belépési korlátot is állít a befektetők elé, például nem ösztönözni a keresleti mélypontok időszakában történő áramtermelést. Szerinte ez éppen jó, mert így a Metár nem a forró tőkét vonzza majd, hanem folyamatos, stabil, évi 200-400 millió eurós, átgondolt zöldenergia-beruházásra ösztönöz.
 
Ez azért is fontos, mert az új létesítményeknek majd akkor is életképeseknek kell lenniük, amikor már nem jogosultak a támogatásra. A szakember hatalmas előrelépésnek tartja, hogy a Metár indításával a kormány végleg elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ra 14,65 százalék lesz a hazai energiafelhasználáson belül a megújulók aránya. Ehhez összesen másfél-két milliárd eurónyi, azaz ezer megawattnyi új áramtermelő kapacitás szükséges.