Ezt kell tudni a német akkumulátortársaságról

Autopro.hu 2017. augusztus 9.

Múlt héten érkezett a rövid bejelentés, miszerint 17 német vállalat közös holdinggal venné fel a versenyt a Tesla akkumulátorgyárával. Most elárulunk még néhány érdekes dolgot a tervekről.


Nem hagyja magát a német autóipar, legalábbis saját piacán nem – ez olvasható ki abból bejelentésből, melyet 17 német vállalat tett múlt héten. A Terra E Holding létrehozásáról akkor röviden itt számoltunk be.



A társulás a Tesla elektromos autókhoz való akkumulátorokat gyártó óriásüzemének állítana európai konkurenciát. A 17 cég Németországban, vagy esetleg annak valamelyik szomszédjában létesítene közösen lítium-ion-akkumulátort készítő telephelyet. A Bloomberg hírei szerint a helykeresés jelenleg is zajlik, a holding vezérigazgatójának bejelentése alapján jelenleg öt telephely van versenyben.
 
Holger Gritzka szerint az első kapavágás 2019 végén várható, a gyár a teljes kapacitást 2028-ban érheti el. Bár a tervek még nagyon távolinak tűnnek, az üzem felfuttatása a jelenlegi számítások szerint összhangban van az e-autók első erőteljesebb terjedési fázisával.
 
A 34 gigawattórás kapacitású üzemben nagy hangsúlyt kap majd az automatizálás, ebben a volt Thyssenkrupp-menedzser a hazai robotgyártóknak szán komoly szerepet. A beruházás várhatóan egymilliárd euróba kerül majd, ennek egy kis részét, 5,2 millió eurót a német állam állja. A projekthez, melynek résztvevői egyelőre nem ismertek, újabb befektetők csatlakozását várják.
 
A jelenlegi becslések szerint a globális akkugyártás kapacitása 2021-re erősen megduplázódik, és eléri a 278 gigawattórás értéket. Az iparágban jelenleg ázsiai cégek (Samsung, LG) dominálnak, a Tesla még az ötmilliárd dollárba kerülő, 35 gigawattórás nevadai üzem elkészültével is csak a második legnagyobb szereplő lesz a telepgyártásban.
 
Tény, hogy amekkorát szólt a Terra E Holding bejelentése, egyelőre ugyanolyan erősek a kérdőjelek az egész projekt körül. Igazán komoly hitelt a 17 vállalat megnevezése jelentene, ennek hiányában egyelőre érdemes lehet az egész ügyet óvatosan kezelni. 2028 is messze van még, a Toyota addig már rég szilárdtest-telepekkel hódítana.