Évi százezer elektromos autóval számolnak Varsóban 2025-ig

Energiainfo.hu 2016. augusztus 22.

Tíz éven belül egymillió elektromos autót szeretnének a lengyel utakon látni a varsói döntéshozók, és jelentősen ösztönöznék a közösségi közlekedésben is az elektromos járművek arányát. A fejlesztési minisztérium programja meglehetősen ambiciózusnak tűnhet, ha azt nézzük, hogy tavaly mindössze 427 új elektromos autót értékesítettek a 38 milliós országban. Az idei első félévben pedig mindössze 44-et, ami mindössze 0,03 százaléka az összes újautó eladásnak Lengyelországban, ugyanezen időszak alatt.

Megfigyelők emlékeztetnek, hogy az EU-tagországokban 2015-ben összesen 150 ezer új elektromos autót értékesítettek. A lengyel kormányprogram adó- és egyéb kedvezményekkel kívánja a magánembereket és a vállalkozásokat, intézményeket is elektromos járművek vásárlására ösztönözni. A lengyel fejlesztési miniszter, Mateusz Morawiecki nemrég egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ez az a pillanat, amikor a fejlett világot utolérhetik, a negyedik ipari forradalom hullámait meglovagolva ledolgozható a százéves lemaradás. A legnagyobb akadályt az elektromos autók magas ára és a töltőinfrastruktúra hiánya jelenti természetesen Lengyelországban is, miközben az autópiaci kereslet nem rossz.



Egy lengyelországi, ipari szakértő blogger nemrég arról írt, hogy az elektromos autók alkatrészeinek 90 százalékát gyártják Lengyelországban, a fennmaradó 10 százalék az akkumulátor. Ez ügyben komoly fegyvertény lehet, ha az LG Chem valóban épít egy akkumulátorgyárat Lengyelországban, áprilisi bejelentésének megfelelően. A célja az európai befektetéssel a kontinens növekvő piacának ellátása volna. Az LG-nek három aksigyára van ma, a tervezett lengyelországi lehet ugyanakkor a legnagyobb, amely a tölthető hibrid autók piacára szállít.
 
A lengyelországi e-mobilitásnak mindezek mellett ösztönzést adhat az elektromos autók megosztása, az e-car sharing, amelyre több komoly program is formálódik. Varsóban és Krakkóban egy-egy 200 autóból álló flottát terveznek üzembe állítani, hogy a megosztásos autózást ösztönözzék, de számos más lengyel nagyvárosban is formálódnak hasonló tervek. Ugyanakkor a közösségi közlekedésben kedvezőbbnek tűnnek az elektromos meghajtás terjedésének lehetőségei. Az energiaügyi miniszter mindenesetre azzal számol, hogy az egymillió megcélzott elektromos autó üzeméhez éves szinten 4 terawattórányi energiára lesz szükség, ami az áramkereskedők oldalán 2 milliárd zlotyis árbevétel-növekedést vetít előre, az autóbuszgyártók pedig 2,5 milliárd zlotyi évi többleteredményt várhatnak a közösségi közlekedés megújításától.