200 millióért vesztegetik majd az elektromos Chevrolet Corvette-et

Hvg.hu 2016. október 16.

Nem lesz tucatautó az biztos, ha most megrendeli valaki, akkor is kell rá várnia még három évet.

Az amerikai Genovation Cars már elkezdte felvenni a megrendeléseket, egy következő generációs Chevrolet Corvette Grand Sport (C7-es) modell alapú elektromos szupersportautóra. A hírek szerint a kocsit elég borsos, 750 ezer dolláros áron kívánják majd forgalmazni.


Ilyen árcédula mellé, azért illik komoly teljesítményt adni és a vásárlók egy 660 lóerős és 813 Nm-es csúcsnyomatékú Corvette-et kaphatnak majd a pénzükért, valamint 210 kilométeres hatótávot. A fejlesztők szándéka szerint a kocsi súlya 50:50 arányban osztozik a tengelyek között, amellyel kitűnően viselkedik majd nagy sebesség mellett is.
 
A szándékaik szerint összesen 75 darab készül majd a szériából, és az első példányok 2019 környékén kerülhetnek a megrendelőkhöz. Persze az előlegeket már kérik az autókra, darabonként 250 ezer dollárt.
 
A Genovation Cars cég legalább nem teljesen a semmiből jön, nemrégiben felállítottak egy rekordot egy 600 lóerős elektromos Corvette Z06-tal (GXE), amely 330.8 km/h-s sebességgel száguldott.