Ez a 10 modell a világ legnépszerűbb elektromos autója

Hvg.hu 2016. november 6.

Elképesztő ütemben fejlődik az elektromos autók piacra, ahol nemcsak a Tesla a király.

Afelől eddig sem volt kétség, hogy a jövő az elektromos autóké lesz, érdekes kérdés azonban, hogy ez a jövő mikor is jön el. Ez utóbbira továbbra sem lehet egyértelmű választ adni, az eladási számok alapján azonban egyértelműen látszik, milyen hihetetlen gyorsasággal növekszik az e-autó piac.
 
Az EV Sales Blog beszámolója szerint az elektromos autók eladása 2016 szeptemberére már átlépte az 500 ezer darabot (egész pontosan 515 ezret adtak el január óta). A statisztika szerint csak szeptemberben 77 ezer darabot adtak el, ami eddig a világ második legjobb eredménye. Éves szinten látható igazán, mekkora a változás, a tavalyi évhez képest ugyanis az eladások tekintetében 54 százalékos a növekedés.
 
Szeptemberben egyértelműen a Model S volt a csúcson, ezzel pedig a január-szeptember közötti időszakban is ez volt a legkeresettebb jármű. Igaz, nem sokkal: idén összesen 38 282 autót adtak el, míg a második helyen lévő Nissan Leafből 38 042 darabot. A lista harmadik helyén a Mercedes kínai testvérvállalata, a BYD áll, ők a BYD Tangből 26 788 darabot adtak el. További érdekesség, hogy a Tesla a Model X-ből 5484 darabot tudott értékesíteni szeptemberben, ezzel a lista 9. helyére ugrott, míg a BMW i3-ból 3515-öt. Ez utóbbi is hozzájárult ahhoz, hogy a napokban egy igen szép eredményt ünnepeljen a BMW. A teljes lista így néz ki:

 

© Inside EVs
 

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20161106_elektromos_auto_eladasok