Hihetetlenül jól néz ki a versenyautóvá alakított Tesla

Hvg.hu 2016. december 13.

Jövőre startol a világ első elektromos GT-versenysorozata, a rajtrácson a Tesla autói sorakoznak majd fel.

Március óta tudni, hogy hamarosan történelmi jelentőségű újításnak lehetünk szemtanúi az autóversenyzés világában. A tervek szerint ugyanis már 2017-ben elindítják az Electric GT World Series-t, vagyis a világ első olyan GT-versenysorozatát, amiben csak és kizárólag elektromos autók állnak majd rajthoz.
 
Hogy egészen pontosak legyünk, a Tesla Model S P85-ös változatairól van szó, a rá következő szezontól, vagyis 2018-tól azonban már a 100 kwh-s akkumulátorral szerelt Model S-ek sorakozhatnak fel a rajtrácson. Az autók teljesítményéről egyelőre nem sokat tudni, néhány fotót azonban most közzétettek az átalakított kocsikról. Ezek alapján a Tesla kapott néhány igen komoly aerodinamikai elemet, az utastérből pedig mindent kiszedtek, ami nem szükséges a versenyzéshez – az autót pedig bukócsővel erősítették meg.


© Electric GT
 
Hogy pontosan hol lesznek a versenyek, az egyelőre még kérdés. A tervek szerint hét állomásból áll majd az első szezon, beleértve Európát, Amerikát és Ázsiát is. A bejelentésen már Barcelona, Donington (Egyesült Királyság), Mugello (Olaszország) és Estoril (Portugália) nevét is megemlítették.