Jön a teljesen elektromos Volvo, ezt kell róla tudni

Hvg.hu 2017. március 13.

A svédek sem szeretnének lemaradni az autóipari forradalomról, már meg is van, mikor érkezik az első elektromos modelljük.

A Genfi Autószalon nem csak azért jó hely, mert számtalan újdonságot mutatnak be a kiállítók, hanem azért is, mert rengeteg olyan információt lehet megtudni a nagy cégek vezetőitől, amivel kapcsolatban addig legfeljebb csak a sötétben lehetett tapogatózni. A nagy kérdés az elmúlt években az volt, melyik cég mikor rukkol elő az elektromos autójával, vagy tervez-e ilyet egyáltalán. Most a Volvón volt a sor, a cég amerikai üzletágának vezetője, Lex Kerssemakers pedig végre részletes információkkal szolgált.



Az Automotive News beszámolója szerint a svédek első, teljesen elektromos autója 2019-ben, vagyis két év múlva érkezik meg, teljesítményét tekintve pedig nagyjából 402 km megtételére lesz képes egyetlen feltöltéssel. Az árát 35-40 ezer dollár közé lövik be, vagyis nagyságrendileg annyiba kerül majd, mint a jelenlegi legolcsóbb Tesla, a Model 3.
 
Kevésbé jó hír viszont, hogy a svédek elsősorban az amerikai piacra koncentrálnak, vagyis kérdés, mennyit lát majd ezekből az autókból Európa. Persze ha ezen a kontinensen is megveti a lábát a Tesla egy nagyobb gyárral, az mindenképpen új stratégiát kíván majd meg a svédektől.
 
Azt egyelőre nem tudni, hogy egy meglévő modell alapjaira építik-e, vagy egy teljesen külön fejlesztett kocsiról beszélhetünk, mindenesetre túl sok idejük már nincs arra, hogy ezt eldöntsék.