Két szuperolcsó elektromos Volkswagent is kaphatunk 2020 környékén

2018-11-09 villanyautosok.hu

Alig két héttel ezelőtt a Volkswagen vezérigazgatója arról beszélt, hogy a vállalat 2020-ban gyártásba kerülő legelső dedikált villanyautója semmivel sem tud majd kevesebbet, mint a Tesla villanyautói, ráadásul fele annyiba is fog kerülni.


Jelen tudomásunk szerint a következő generációs Volkswagen villanyautók először piacra kerülő modellje a Neo, azaz a korábban I.D.-ként emlegetett ferdehátú lesz, amely többféle akkumérete és 25 000 euró körüli indulóára miatt könnyen megnyerheti magának a vásárlók kegyeit. Herbert Diess vezérigazgató kijelentéséből azonban nem tudunk biztos következtetéseket levonni az autó tényleges áráról, ugyanis nem pontosította, hogy melyik Teslához hasonlította a hamarosan érkező gépkocsit. Amennyiben a 35 000 dolláros Model 3-ról van szó, akkor az igazgató elmondásai alapján 17 500 dolláros, azaz átszámítva körülbelül 5 millió forintos elektromos autót kellene kapnunk.

I.D. Concept, Forrás: Volkswagen

Könnyen előfordulhat viszont, hogy Herbert Diess nem is a Neo-ról beszélt október végén a ZDF német televíziós csatorna egyik műsorában, ugyanis a Bloomberg most egy teljesen új villanymeghajtású Volkswagenről számolt be, ami körülbelül 21 000 dollárba, tehát 5,8 millió forintba fog kerülni. Habár az ár még mindig nem teljesen stimmel, némileg közelebb kerültünk az igazgató által felvázoltakhoz. A cikkben az újságírók egy, a szubkompakt crossover szegmensbe érkező járművet említenek, melynek értékesítése valamikor 2020 után kezdődne meg. A villanyautó gyártása állítólag a VW emdeni gyárában történne Németországban, amellyel kapcsolatban éppen a napokban röppent fel a hír, hogy a gyártó teljesen átállítaná elektromos meghajtású járművek termelésére, hasonlóan a zwickaui üzemhez. A Bloomberg meg nem nevezett forrásokból azt is megtudta, hogy a gyártó évi 200 000 darab értékesítésére számít az I.D. sorozat új, rejtélyes villanyautójából. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor az emdeni gyárban, évi 100 000-es darabszámban készül majd az I.D. Aero névre keresztelt közepes méretű szedán is, amiről egyelőre nem tudunk többet. Belső információk szerint viszont a zéró emissziós gépjárművek megjelenése a szászországi létesítményben azt fogja jelenteni, hogy a Volkswagen Passat gyártása átköltözik a Škoda egyik csehországi gyárába valamikor 2022 környékén. A vállalat szóvivői egyelőre nem erősítették meg a híreket.

Forrás: villanyautosok.hu