Már 3,5 tonnás villanymotoros teherautója is a van a Renault-nak

Automotor.hu 2017. január 16.

A Kangoo ZE után a franciák elkészítették a Master ZE-t, amely a Brüsszeli Autószalonon mutatkozott be.

Nemrég cserélték le a Kangoo ZE akkumulátorát, így 170 helyett már 270 km a szabványos mérési ciklus alapján a hatótávolság – a gyakorlatban 200 km a reális –; ez a villanymotoros kisteherautó az év közepén kerül a kereskedésekbe.


De van egy ennél nagyobb újdonsága is a franciáknak, mégpedig az, hogy 2017 végétől a Master is választható lesz akkumulátoros-elektromos hajtással. Ennél ugyanazt az LG által gyártott 33 kWh kapacitású akkumulátort alkalmazzák, mint a kisebb Kangoo-nál, ami jelen esetben mindössze 200 km-es szabványos hatótávolságot tesz lehetővé, cserébe mindössze 6 óra alatt feltölthető egyszerű konnektorról. Az első kerekeket hajtó villanymotor 76 lóerős, megegyezik azzal, amit a Zoé kisautó is kap.
 
Szerző: Lővei Gergely