Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Vezess.hu 2017. április 25.

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

2017-ben több mint ötezer, 135 kW maximális teljesítményű Supercharger gyorstöltőt telepít globálisan a Tesla, így azok száma meghaladja majd a 10 ezer darabot.



A Superchargerek mellett bővítik a nyilvános töltőhálózatot is, a 15 ezer töltőpontnak köszönhetően több mint 25 ezer helyen tudnak majd áramot vételezni az elektromos járművek tulajdonosai.
 
A Tesla bővítésének van hazai vonatkozása is, ugyanis a cég honlapján elérhető térképen feltüntettek egy hazai helyszínt is. A tervek szerint 2017 végén már üzemelni fog az első Tesla Supercharger Győrben.