Célba ért a sofőrök nélküli konvoj

SG.hu 2016. április 13.

Az európai kezdeményezés sikerrel zárult, jöhet az eredmények kiértékelése.

A hónap első hetében zajlott le a kontinens közútjain a European Truck Platooning Challenge, amelyen hat különböző gyártó teherautói vettek részt. Ezek különböző országokból indulva, a közutakon összefutva alakították ki a sofőrök nélküli konvojt, amely Rotterdam kikötőjében érte el végső célpontját.

A különös versenyen a Scania, a Volvo, a Daimler, a MAN, az IVECO, valamint a DAF fejlesztései nem egymást igyekeztek legyőzni, itt ehelyett az együttműködésen volt a hangsúly. A sofőrök nélkül közlekedő teherautók egymáshoz csatlakoztak, majd pedig a konvoj élén haladó jármű útvonalát és sebességét vették alapul, ezt szorosan követve, együtt érték el a jelentős holland kikötővárost. A cél természetesen a WiFi-kapcsolatra épülő technológia létjogosultságának igazolása volt, hiszen a sofőrök kiiktatásával a jövőben több fontos előrelépést valósíthatunk meg. Ezek között szerepel a kisebb helyigény, a közutakat használók számára meghagyott nagyobb tér, a kevesebb fékezés, illetve a károsanyag-kibocsátás csökkentése. 

Az eredményeket az április 14-re meghirdetett tanácskozáson értékelik ki, ekkor kerül majd sor a szükséges módosítások véglegesítésére. Az európai autógyártókat tömörítő szövetség szerint azonban itt még számos akadályt kell elhárítani, ebben nyilván az EU-nak jut majd a főszerep, hiszen a különböző helyi szabályok egységesítésére, a kooperáció kihangsúlyozására lesz itt szükség. A holland vállalatok már tárgyalnak a kormánnyal a jövőbeni alkalmazásról, de erre nemcsak a kontinensen készülnek, a brit kormány ugyanis jövőre szeretne sort keríteni az első próbákra, amelyet a széleskörű alkalmazás követne. 

A fenti technológia csak egy azon változások sorában, amelyek jelentős befolyással lesznek mindennapjainkra. A robotizáció, az automatizálás elterjedése révén munkahelyek millió szűnhetnek meg az elkövetkező években, vagyis az előnyök mellett komoly hátrányokkal is kénytelenek leszünk szembesülni. A jövő kérdése, hogy ezt a fejlettnek mondott társadalmak miként vészelik majd át.